Út a siker felé

A tegnap esti buli

A szobatárs hazaért este 9-re, majd fél óráig mozdulatlanul feküdt kabátban az ágyon, annyira le volt amortizálódva. Vicces volt, hogy a lábai fél órán keresztül ugyanabban a pozícióban álltak. Én lementem a buliba fél 10-kor, kint állt a pénteki csapat a folyosón: "Hát te? Hova mész?" "Buli van a cseheknél az elsőn és meghívtak." Meg voltak lepődve, és mintha kicsit zavart lett volna a helyzet. Találtam magamnak társaságot. Lehet, hogy csak egyetlen buli volt, de rengeteg előnyöm volt. Ezekről majd később.

A csehek csináltak nekem teát a fejfájásom miatt, ami el is múlt egy idő után (zöld teát ittam, ami rossz volt, cukor nélkül meg egyenesen borzalmas). Egy idő után elkezdtek gyűlni az emberek a 106-osban, és mindenki ismerkedni kezdett. Engem senki sem ismert, így be kellett mutatkoznom. Valaki kiejtette a varázsszót: "gitár". "Van gitárod? Tudsz gitározni? Énekelni is?" Aztán már csak sört kértem, és én is zenéltem, énekeltem. Baromi jó volt. A gitár a szlovák lányé volt, Mimié. Miminek jó és erős hangja van, de sosem járt énektanárhoz. Komolyan, mintha magamat láttam volna egy másik testben (egy közel kétméteres testben, illuminált állapotban, egy rakat sminkkel, cigit szívva). Énekeltünk Green Day-t (Wake Me Up...), Elvis-t (Jailhouse Rock, Love Me Tender), Cranberries-t (Zombie), Scorpions-t (Wind of Change), The Calling-ot (Wherever You Will Go) stb. A többire nem emlékszem. Szerintem a többit nem is ismertem. A lényeg: többen megdicsértek, hogy milyen jó hangom van. Mondtam, hogy már abbahagytam a gitározást is és az éneklést is. Félelmetes, hogy mennyire el tudják rontani a "tapasztalt zenészek" egy fiatal zenész kedvét és szeretetét a zene iránt. Nekem annyira sikerült, hogy a gitázom a szekrényben pihen és kedvem sincs elővenni. Tudom, nem szabadna hagynom, hogy más véleménye befolyásoljon, de akkor nyáron sokkolt, amit mondtak, és nem szívesen zenélek azóta. Mondjuk tegnap este jól esett.

Szóval jöttek az emberek, én pedig beszélgettem egy lánnyal itteni nyelven. Kérdeztem, hogy honnan jött. "Magyarországról." Nem szóltam hozzá magyarul. Azóta is csak 10 mondatot beszélhettünk magyarul, a többit mind a verginul mondtuk. Kicsit furcsa volt, de bevallom, hogy nagyon tetszett. :)

Éjfélre mondták, hogy legyen csend. Csend is lett. Én megismerkedtem egy olasz pasival, Markoval, aki azt mondta, hogy szépen beszélek verginul és hogy szerinte észre sem vette volna, hogy nem vagyok idevalósi. Nos, a sablonszöveget sikerült begyakorolni, úgy néz ki, az már sikeres.

Elmentünk bulizni éjfélkor. Megláttunk egy kivasalt macskát az út közepén, én pedig ordítottam egy nagyot. Utána sétáltunk egyet, mert minden zárva volt, majd visszamentünk a főhadiszállásra és beültem a csehekhez beszélgetni. Volt ott mindenféle téma, de sajnos olyan béna voltam, hogy nem vettem észre, hogy menni kéne, és 3:15-kor úgy mondták, hogy ne haragudjak meg, de aludni szeretnének. Hoppá, megint eltoltam. :) :P

***

Előnyök:

  • megismertem egy csomó új embert
  • tudom, hogy ki hívta ki mindig a biztonságiakat a folyosópartikon
  • javult a vergin nyelvtudásom
  • javult az angolom
  • énekelhettem
  • zenélhettem
  • a társaság elismert
  • sétáltam egyet
  • jól éreztem magam

 

Van ennél fontosabb egy bulin? :) Ő, ja. Mondjuk egy pasi is jól jött volna, de egy sem nézett ki jól. Sőt, borzalmasak voltak. Jah... Még valami. Az olasz pasiktól menekülök, mert 16 éves koromban (első disco-s élmény) egy félolasz, 21 éves, szexmániás pasi rámkattant. Azóta nem nagyon kedvelem az olasz pasikat. Tudom, hogy hülyeség így megítélni egy ország hímtársadalmát. Így az olasz srácot is elkergettem. Csak el kellett magyaráznom a suli rendszerét, és máris menekült. :)

 

Hátrányok:

  • rengeteg füst
  • hideg
  • valószínűleg megfáztam
  • estére olyan fáradt leszek, hogy 11-kor elalszok majd

Egy kis előszó

Végre vége...

A nevem Podagré. Egy külföldi egyetemen tanulok elsőéves hallgatóként. Hamarosan 19 leszek. Ez a blog arról szól majd, hogy hogyan sikerül elérnem a mérnöki diplomát, hogyan fogyok le harminc kilót és gyógyulok ki a betegségemből, valamint hogyan megyek ki Londonba tanulni és dolgozni. Ezek a dolgok el vannak döntve. "A sors útjai kifürkészhetetlenek." - mondják. Nos, én teszek a sorsra. (Előre is elnézést kérek az obszcén szavakért, sokszor hiretelen leszek dühös, de igyekszem kontrollálni magam.) 1) a "sors" szót azért találták ki, hogy ha valamit elbaltázunk, azt rá lehessen fogni valami olyasmire, amit állítólag nem tudunk befolyásolni, majd jól megszemélyesítjük, és azt mondjuk: "a sors akarta így". Elgondolkozott-e már valaki azon, hogy mi is az a sors? Ha engem kérdeznének, és "rendes" választ várnának, én azt felelném: "A sors egy könyv. Az én sorsom az én életem könyve. Ha én írom az életem történetét, akkor én írom a sorsomat is. Én alakítom.

Szerettem az  irodalmat. Ha Te nem szeretted, azt tanácsolom, hogy ugord át a következő bekezdést, mert nagyon fogod unni. ;)

Minden gyermek ceruzával tanul meg írni, később térnek csak át a tollra. Miután már megtanultuk, hogyan kell fogni a ceruzát, elkezdünk rajzolni, betűket, számokat írni. Később már mindenki áttér a tollra, elfelejtik, hogy volt olyan, amikor csak a ceruza volt a kezükben, és a toll idegen volt még számukra. Miután megkapjuk a tollat, a ceruza emléke egyre halványabb és halványabb, végül teljesen eltűnik, és elkezdjük írni életünk könyvét.
Persze az írást összezavarhatja, megnehezítheti a toll hiánya, ám ilyenkor könnyedén fognunk kell egy ceruzát, ami nem olyan, mint egy toll, mégis alkalmas az írásra. Ha majd lesz elég pénzünk hozzá, akkor elmehetünk venni egy új tollat.
(Aki nem értené ezeket a metaforákat, annak elmondanám, hogy könyv =élet, ceruza=tanulás, toll=munka. Azaz... Van olyan, amikor elveszítjük a munkánkat, és sehol sincs szükség ránk. Ilyen esetekben újra el kell kezdenünk tanulni, lábra kell állni, hogy újra dolgozhassunk, azaz újra tollat foghassunk.)

Én eldöndtöttem, hogy leadok 30 kilót. Meggyógyulok. Lediplomázok. (Akár háromszor is 25 éves koromig.) Elmegyek Londonba. Ha nem is tanulni vagy dolgozni, de ott akarok élni egy ideig. Nem kötődöm egy helyhez sem. Bármikor készen állok arra, hogy elköltözzek egy új helyre.

Ha kíváncsi vagy, hogy megvalósítom-e mindezt, akkor olvasd a blogomat! Igyekszem rendszeresen frissíteni, helyesen írni (ami egyre nehezebb a külföldi élet miatt) és persze érdekes dolgokkal teletömni a blogot. Ha nem tetszik a töprengésem az életről, ne aggódj, mert mindig szólok előre, hogy mikor és mennyi bekezdést kell átugrani. ;)

Ki is vagyok én?

Ha egy bemutatkozószöveget kellene írnom, azonnal elővenném a pályázatra benyújtott önéletrajzomat, a motivációs levelemet, az ajánlásaimat, de ez gondolom mindenkit hidegen hagy. Én sem olvasnám tovább az olyan blogot, ahol arról ír valaki, hogy mennyire tökéletes, mennyire sikeres, és milyen jó élete van, két perc után pedig amiatt szenved, mert a szülők nem akarnak pénzt küldeni, hogy vásároljon magának néhány új ruhadarabot, mert az ösztöndíj nem elég a márkás cuccokra, és a márkátlan meg ciki. Nos, engem általában nem foglalkoztat a márka, egyedül a kocsim márkája fog érdekelni - ha lesz (amit nagyon kétlek, ugyanis nem vagyok kocsipárti). Ennek több oka is van. Nem a környezetszennyezésről akarok regélni, annyi a problémám, hogy amikor egy nő vezet, akkor azt minden férfi lenézi. Elégszer hallottam már, hogy "Mit csinál ez?? Ja, nő vezet, akkor már világos..." Én nem akarok ilyen megjegyzéseket hallani arról, hogy milyen vezető vagyok. Röviden: vezetni sem akarok, jogosítványra sincs szükségem, és igen, környezetet sem akarok szennyezni, és spórolni is kellene már, mert nem fogom bírni a két egyetemet. Valakinek mondtam, hogy nem tetszik egy bizonyos kocsi, mire az leüvöltötte a hajamat: "Az nem kocsi, hanem AUTÓ!". Autó vagy kocsi, nekem egyre megy. Mindenesetre egy magambafojtott "kabbe" után jobban éreztem magam. :) De most kanyarodjunk vissza rám. Falusi általános iskolába jártam, majd váltottam egy kisvárosira, utána hatosztályos középsuliba mentem, majd két év múlva egy másik gimit választottam Pécsett. Utáltam a gimit. Kretén osztálytársak, akiket két fő dolog éltetett: a kibeszélés és a pénz. Jelenleg jobban élek és jobb helyen tanulok, valamint jobb diplomát szerezhetek, mint az akkori osztályom 93,548%-a. Ami tartja bennem a lelket az az, hogy megmutassam: képes vagyok jó diplomát szerezni és minden célomat elérni. 9.-ben azt írtam magamnak egy levélben (ez az egyik tanárom ötlete volt, hogy mindenki írja le, mik a tervei, és majd 2009-ben megnézzük, mit sikerült megvalósítanunk):
"Angliába szeretnék menni egyetemre. Ösztöndíjra szeretnék pályázni, amivel ez megvalósítható lesz. [...] Két nyelven az angol és a német mellett még szeretnék megtanulni, és esetleg tolmácsként szeretnék dolgozni. [...] Ha mindez megvalósítható lesz, akkor Londonban szeretnék élni. [...] Viszlát 2009-ben! 2006.01.03. Kedd 12:26:12"
Nos, megvalósítjuk, amit tudunk. :) Az első lépés, hogy elkezdtem franciául tanulni, valamint mondtam a nővéremnek, hogy miért nem tanulunk meg egy olyan nyelvet, amit senki sem ért itthon, így tudunk nyugodtan beszélgetni, és közben szórakozunk, tanulunk is. "Ott az angol. Azt senki sem érti." Az egyetlen probléma az angollal, hogy már tudjuk. A japánon gondolkoztunk, de valahogy nem jó ötlet, mert nem tudjuk leírni... "Legyen orosz!" - mondta a nővérem. "Rendben." - feleltem mosolyogva. Bumm, a két másik nyelv kilőve, ötnyelvűek leszünk mi ketten. :) Londonra van egy tervem, amit a harmadik diplomám megszerzése után fogok elintézni. Azt majd később részletezem. Fordítói munkát kellene vállalnom tolmácskodás előtt. Azzal begyakorolhatnám a nyelve(ke)t és még pénzt is keresnék, nem is keveset.

A visszaút

 Dőlt betűvel a gondolataimat emelem ki a félreértések elkerülése végett.

 

Tegnap kellett visszajönnöm Verginába. Apám és a nővérem vittek kocsival a közeli kisvárosig, ahol jegyet szerettem volna venni Pécstől Vergináig (mert ilyet lehet). Az állomáson zárva volt a nemzetközi pénztár 10-kor, pedig ki volt írva, hogy 8-13-ig vannak nyitva. Függöny elhúzva, csak a belföldi pénztárban dolgoznak. Beálltam a belföldihez a sorba.

- Tessék mondani, a nemzetközi pénztárnak nem kéne nyitva lennie?

- De. Miért?

- Mert zárva van.

- El van húzva a függöny?

- Nincs.

Közben észrevettem, hogy a három nőből kettő beszélget, jó magyar szokás szerint egy dolgozik, a többi pedig nézi, nevetgél, stb. Hátrafordult a pénztáros, a kérdéseimet továbbította egy másik nőnek, aztán odaküldtek a másik pénztárhoz. Várom, hogy kinyissák a pénztárat, erre odalép mellém egyik nő, aki előtte még bent beszélgetett, és elkezdett mentegetőzni, hogy neki az rengeteg munka és azt a bizonyos jegyet meg kell rendelnie, és sokat kell számolnia. Jajj, te szegény, de nehéz lehet összeadni azt a három nyamvadt számot! Érdekes, Pécsett azonnal kiadták.. Sőt, más nyamvadt kis faluban rendelni sem kellett, azonnal a kezembe nyomták, amint meglátták nálam az ötezrest. Megköszöntem asegítséget, utána otthagytam. Ugye vehetek én bárhol jegyet, de jó magyar szokás szerint "Lustaság - fél egészség." Nehogy már kelljen valamit számolni... 11-kor felszálltam a távolsági buszra. Leszálltam Pécsett, utána  végiggyalogoltam a latyakon és átázott csizmával megkerestem a vasútállomást. Felújítás alatt áll ott minden, így keresgélni kellett, hogy merre van a nemzetközi jegypénztár. Látom, hogy el van húzva a függöny. Most direkt csináljátok?Keresni akartam valakit, akitől meg tudom kérdezni, de inkább sétálgattam és próbáltam meglelni a nemzetközit. Belföldi mindenhol van... Erre elsétáltam egy cigányasszony előtt, aki egy ajtó mellett állt, amin a "Nemzetközi jegypénztár" felirat állt. Na, bemegyünk? Nem. Séta, séta, fordulandusz, a cigányasszony megszólalt: "Nem tud adni egy 10-est?" Felejtős, nyanya! Inkább dolgozz! Nem adtam neki, hanem szótlanul továbbálltam, és sétáltam még egy kicsit. Néztem az elhúzott függönyt, és azon gondolkoztam, hogy most menjek oda és kérdezzem meg, vagy várjak még, hátha kinyitják. Erre megláttam egy embert egy kis ablakban egy elzárt helyiségben, aki egy pénztárszerűségben könyökölt. A hely - ahova beláttam - a nemzetközi jegypénztár volt, és a cigányasszony melletti ajtó volt a bejárat. Mire visszaértem az ajtóhoz, a cigányasszonynak hűlt helye volt csak, így könnyedén lenyomtam a kilincset, és betuszkoltam a táskámat. Ideges voltam, mert a férfi, aki ott könyökölt, nem akart elmenni onnan, hanem feltartotta a pénztárost valami bugyuta családi utazás miatt, aminek az időpontját még nem is tudta, és kérdezősködött, hogy mi megy, merre megy. Ott az internet, ha van gyereked, akkor 100%, hogy meg tudod nézni, miért nem őt cseszteted? Miért kell feltartani a mögötted lévő türelmetlen sort, ami egyetlen személyből áll? Közben rohamosan közeledtünk a 14:00-hoz, már fél kettő is elmúlt, és a férfi még mindig nem akart elmenni onnan. Közben jöttek még, és miután végre megvettem a jegyem, bejött egy ismerős arc az irodába. Először azt hittem, hogy a régi kémia tanárom, aztán pedig rájöttem, hogy a verginai szembeszomszédom, Johi az. Juhéj, nem kell egyedül utaznom! Közben mellbevágtam a táskámmal Johit, mert kicsi volt a hely, és nem vettem észre, hogy mögöttem áll. Kicsi a csaj, és nem vettem észre, hogy ott van. Indulás előtt szólt egy kalauz, hogy rossz helyen állunk, mert a mi vonatunk mégsem innen indul, hanem egy másik vágányról. Kösz, hogy időben szólsz... Utána bemondták, hogy 10 percet késik a vonatunk, és csak nemdohányzó kocsikkal indul. Cigányul beszéltek mellettünk a cigányok, majd rágyújtottak. Később átültünk máshova, amikor ezek leszálltak, de jöttek a jó nagy vasutas parasztok, akik söröztek, rágyújtottak, és el sem nyomták az egyik cigit, már gyújtották a másikat. Az utolsó fél órában észrevettük, hogy a másik kocsi teljesen üres. Átmentünk oda. Néhány perccel később láttuk, hogy a parasztok leszálltak. Pech... Mikor leszálltunk, Johival beültünk a határmenti kocsmába, ahol megittunk egy kólát, beszélgettünk, és még műsor is volt. Olyan volt, mint amikor Petőfi leírta A helység kalapácsában szemérmetes Erzsókot és az őt körülvevő vendégeket, valamint magát a helyet. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy régi filmben. Egy részeg pasas csinálta a műsort, és amikor látta, hogy próbálok nem nézni felé, akkor mutogatni kezdett rám, és közelebb is lépett, majd egy fiatal cigánylány ordítozott rá, hogy hagyjon engem békén. A lány utána még párszor rámpillantott, de csak lopva. Fél óra múlva már a játékgépnél álló negyvenes férfit csókolgatta, majd rágyújtott egy cigarettára.

A Juhival való beszélgetés örök életemre nyomot hagy. Könnyen megnyílt nekem, néhány perc kólás beszélgetés után már tudtam, hogy ki kivel, milyen gyakran, ki kivel nem, miért, stb. A poén az, hogy tényleg csak kólát ittunk, nem értem, mire ez a nagy információáradat. Vagy csak anyám egyik szuperképességét örökölhettem? Anyám csodálatos asszony. Egyet kérdez, vagy egy rövid állítást mond, majd az emberek csapszerűen megnyílnak és öntik az információt anyám poharába. Így sikerült megtudnom tegnap egy csomó dolgot, amit elég könnyen hasznosíthatok. Hol kell jelentkezni diákmunkára, mennyit lehet keresni, kit kerüljek el, ki hogyan reagál arra, ha a szobáját kérik kölcsön, ki hogyan tanul, ki hogyan szerez munkát, ki tök szerecsétlen, ki tapasztalt, ki talpraesett és végül ki az, aki a legtöbbet érte el és érheti el az életben. Johi rendkívül tapasztalt, cseles, érett nő. Tapasztalt, mert az a nyolc év, amit külföldön töltött, mind az ösztöndíjából volt fizetve, amiért ő is harcolt, ami mellett ő is dolgozott néhány évet, bulizott is, és közben tanult. Az, hogy valaki mennyi idő alatt fejezi be az egyetemet, az sok dologtól függ. Valaki nem hülye, hanem elmegy dolgozni, megszedi magát, utána vizsgázik, ami sikerült, az sikerült, ami meg nem, azzal csúszik valamennyit. Csodálom, mert ő sem a szülei nyakán él, boldog párkapcsolatban, tanul, dolgozik, tervezi a jövőjét. Nekem az ő jövője mégsem olyan, mint amilyenre én vágyok. Huszonévesen én élni akarok, pasizni, élvezni az életet. Nem úgy, mint most. Ő azt mondta, hogy ő már élt eleget, most jöhet a család, ha végre végez. Aú, ez teljesen lefagyasztott. Gyereket szülni? Egyelőre nekem ez teljesen elképzelhetetlen. Olyan, mint egy évekig tartó komoly kapcsolat. Az én kapcsolataim sosem voltak hosszúéletűek, ám mit tudok tenni, muszáj keresgélni, vadászni, egyszer úgyis megtalál az, aki hozzám tartozik. Vagy én találom meg őt. Vagy vénlány maradok, és én leszek a statisztikaromboló a magyarok között.

Miért nem szeretem ennyire a magyarokat? Mert a magyar csak magát szereti. Van kivétel, de az átlag paraszt. Pl. tegnap odamentünk a vonathoz 17:45-kor. A vonat 17:58-kor indult. Az egyik nő, aki határőr volt, azt mondta, hogy nem mehetünk fel a vonatra, mert 10 perccel a vonat indulása előtt kell jönni. És akkor, amikor a vonat pont úgy ér be, hogy 5 perc van az átszállásra, akkor mit csinálsz  te gyagyás? Akkor is várjam meg azt, amelyik három óra múlva jön?! Johi amúgy ismét sikeresen kinyitotta a száját, és elkezdett pattogni, mire odajött egy férfi, és azt mondta, hogy nyugodtan felszállhatunk. A külföldi határőr felenged, a magyar meg köcsög? ÍÍÍÍÍgy van. Nem szeressük a magyarokat. A "ha már lehetünk szemetek, legyünk nagyon azok"-elven alapul a társadalmunk. Megdöglött a tehenem, akkor a szomszédé is pusztuljon. Hát nem?! Szóval felmehettünk, és a magyar férfihatárőr még segített is, mert gondolom ciki volt neki, hogy más népek gyermekei előtt égnek egy nő miatt. Igen, a nők mindenhol bunkók. Magam is nő vagyok, de ahol nő van magas - vagy a jelenlegi helyzetedet meghatározó - pozícióban, ott félni kell. Vagy a butaságtól vagy a kegyetlenségtől. A nők megzavarodnak a hatalomtól. Nos, én nem leszek ilyen idegbeteg fruska mérnökként. De ha nem mutatok majd szilárdságot, akkor nem lesz tekintélyem. Persze mellette embernek is kellene maradni. Majd az évek során még kitalálom, hogy lehet összehozni a kettőt. ;) Amikor beértünk a kollégiumba, találkoztam egy francia, ismétlem FRANCIA pasival, aki felvitte a táskámat. Kár, hogy túlságosan félek velük dumálni. Kb 9:15 körül jöttem el otthonról és este 8 után értem a kollégiumba.

A legújabb őrült ötletem az angol felsőfokú nyelvvizsga. Igen, tudom... Nem annyira őrült, itt az angol nyelvű kollégium, csak ismerkedni kellene. Na majd egy kis sör segít a legközelebbi folyosóbulin. :P

 

Négynapos fogyókúra

Kollégistaként olyan szerencsés vagyok, hogy választhatok, mikor mit eszek. Ezért nagy örömömre működőképes a négynapos fogyókúra. Ma fehérjenap van. Mivel a menzán egész télen van gyümölcs, így a reggelit meg tudom oldani. Banánt is tudok enni gyümölcsnapon. Sütit is tudok enni a cukrászdában, és fagyit is. Most aludni fogok egyet, mert holnap nehéz napom lesz. Vagyis ma. Irány a suli, a bank, a menza, stb. A csajok hívtak, hogy menjek velük aerobikra. Nem is fogadtam meg semmit az Újévre, úgyhogy most itt az ideje:

Újévi fogadalmaim:

  1. elérem a 60 kg-ot
  2. rendszeresen tanulok
  3. támogatom a szüleimet
  4. nem bukok meg egy vizsgán sem
  5. törekszem a négyesre és az ötösre
  6. elkezdem a villamosmérnökit Magyarországon
  7. fordítok, azaz pénzt keresek
  8. megtanulok rendesen programozni C-ben
  9. angol felsőfokú (C1) nyelvvizsgát szerzek május 8-án
  10. megtanulok franciául középfokon
  11. megtanulok oroszul középfokon
  12. kapcsolatokat építek
  13. a régi kapcsolatokat ápolom
  14. spórolok pénzt, amit laptopra vagy angliai útra költök
  15. beszélgetek a mi épületünkben élő kollégistákkal

Pasiszerzés nincs a fogadalmak között. Hogy miért? Mert próbálok úgy élni, hogy senki se befolyásolja az életemet, és próbálok úgy élni, hogy ne bánjak meg semmit. Ha így állok hozzá, talán kevesebb csalódás fog érni. Ha nincs semmi, ami elhomályosítaná a célt, akkor hiába van tele akadályokkal az út, de akkor is látom, hogy hol van a vége.

A szobatárs ma azt mondta: "Nem akarlak elkeseríteni, de London nem nagy szám. Mindenki hazajön onnan. Akkorát fogsz csalódni. Ott is annyit keresel, amennyiből meg tudsz élni.". Nekem London az London. Én szeretném látni a Big Ben-t, London szemét, angolt hallani az utcán, eredeti marmaládot enni, angol teát inni és sétálni a Londoni esőben. Nem érdekel, hogy ki mit mond, annyit tudok, hogy mi a célom, és senki és semmi sem tántoríthat el tőle.

Esik a hó. Hurrá...

A baráti társaság

Tegnap este 10-re vágódtam haza, a rendőröket elkerültem (a tartózkodási engedély miatt jöttek), a prezentáció miatt a csajoknak adtam csokit, de a padtársam meglehetősen bunkó volt, és többé nem akarok vele beszélni, de ez sajnos elkerülhetetlen. Tegnap volt, hogy ő és egy másik "barátnő" feljöttek hozzám. Az egész abból állt, hogy ők beszélgettek, én figyeltem csendben. Néha beszéltem néhány szót, és ennyi... Szerintem velük meg is fogom szakítani a kapcsolatot, mert nincs időm ilyeneken búsulni, hogy valaki nem hív bulizni, és úgy próbál szervezkedni, hogy félrehívja a többit, nehogy tudjak valamiről. Így találjon az ember normális barátokat.... Igaz, hogy nem beszélek sokat abban a csoportban, ami azért van, mert kissé félek, hogy kiröhögnek, elkönyvelnek olyannak, amilyen nem is vagyok valójában. Mondjuk már megtették, és üvöltöztek páran a folyosón, hogy "Az a lány Magyarországról jött!!", valamint hülye pletykák keringenek a nemlétező kapcsolataimról, amik által bekerültem az egyetemre... Az ilyen embereket kihagyom ezentúl az életemből. Ha kell valami, akkor meg kihasználom, hogy ismerem őket. Végülis megbántottak, mostmár nem érnek semennyit a szememben. A "Szia! Mi van veled? Hogy vagy?"-nál többet nem nagyon fogok nekik mondani, ha találkozunk.

 

Az ilyenek miatt fogok egyszer valamikor kegyetlenné válni, amit nem akarok. Bár a szobatárssal jól megvagyunk. Tiszteletben tartjuk, ha a másik tanul vagy alszik, ő is megengedi, hogy tanuljak éjjelenként, bár azt már kitapasztaltam, hogy a sikeres vizsgáim száma, amiket éjszakai tanulással tettem le, egyenlő a nullával.

 

Rohamosan közeleg a találkozó a volt osztálytársakkal, ugyanis a szalagavatóra sok öreg diák visszajár. Én sem leszek kivétel, megmutatom, mivé váltam. Nem szívesen megyek most, de megígértem a barátnőmnek, akit nem akarok átvágni, mert már sokszor cserbenhagytam, amit nem érdemelt meg. Mégis van, akinek hiányzom, mégis van, aki szívesen lát, mégis van, aki szeret. Így azonnal más színben látom a szalagtűzőt, hiszen ahol én álltam tavaly, most azon a helyen állnak a régi barátok. Fogadalmaim között szerepelt, hogy ápolni kell a létező, jó kapcsolatokat. Mindenesetre most fogyókúra van, jól kell kinézni a bálon. Amúgyis... megfogadtam. :)

 

A következő ciklusban ellátogatok Budapestre megnézni, hogy mi a helyzet a csapattal, amibe én sohasem tartoztam, de ahonnan hiányolnak (ciklus = négy, öt hétből álló szorgalmi időszak, amit egy kéthetes vizsgaidőszak zár le), A következő ciklusban rendszeresen tanulok minden tárgyra, nem kampányszerűen, mint most. Remélem, hogy így jobban fog sikerülni a félév, ami tele lesz kamutárgyakkal.

A hétvége elb... akarom mondani... elpazarolása

A gyengeség... Annyira nem érdekel a holnapi teszt... Egyik sem. Kettőt is kell írnunk, de nem érzem a súlyát. Pedig ha az egyik nem sikerül, akkor buktam még egy tárgyat.  Igen, idáig többet is elbuktam, de csak azért, mert nem tudtam, hogyan is kell itt tanulni. Minden egyetemen máshogy kell tanulni. Megtanultam beosztani az időmet, megtanultam tanulni. A titok a rendszerességben rejlik: ha minden nap tanulsz, gyakorolsz egy kicsit, egy idő után összefüggő képet alkotnak a fejedben a dolgok, érteni fogsz mindent, nem szakadsz meg vizsgaidőszak idején, és várhatóan nem is fogsz megbukni, valamint a megszerzett tudás tovább megmarad, mint egy "egyéjszakás tanulás" után. Egyéjszakás tanulás alatt azt értem, amikor például nem készültem egész szorgalmi időszakban a vizsgára, mert azt hittem, hogyha végigtanulom az előttem lévő éjszakát, akkor simán megírhatom a teszteket, vizsgákat, mert a tudás még igen friss. Igen ám, csak amikor bonyolultabb feladatokra vagyunk ráhangolódva, a könnyebbeket nem mindig sikerül megoldani. Én általában elfelejtem a megoldás menetét, nem tudom megmagyarázni, hogy mi miért van, csak a végeredményt tudom, de abban sem vagyok teljesen biztos. Nos, ezért csúszok én most egy évet, ezért mondtam mondatokat valamelyik nap magyarul, angolul, franciául, horvátul, németül, oroszul és még japánul is. Durva, mi? Hát még nekem. Eldöntöttem, hogy mindegyikből megtanulok középszinten beszélni. Az első kettő már megy, a negyedik is, az ötödiket két évig tanultam, de nem emlékszem szinte semmire. Ilyenkor úgy sajnálom, hogy nem fektettem több időt rá, amikor még volt lehetőségem, hanem féltem, hogy mi lesz, ha felszólít a tanár...

 

 

Szóval a hétvégémet és a drága időmet ilyenekre pazaroltam. Azt hiszem van nyelvérzékem, ezt a szobatársam is megemlítette a minap, és rádöbbentem, hogy igaza van. Végre valami, amiben jó lehetek! :) Ha az egyetemen nem álltam meg a helyem elsőre, akkor majd másodikra. De a következő félévben a pihenés a nyelvtanulás lesz. Pont, mint ezen a hétvégén. Annyira szeretek nyelvet tanulni, hogy inkább arra fordítom az egész napomat. Sajnos ez rossz hatással lehet a holnapi tesztekre, de nemsokára folytatom a tanulást (mmint a tesztekre való tanulást). A japán nagyon tetszik. Ahogy ők mondanák: Tánosíííííí! :) Eldöntöttem, hogy először kiejtés alapján tanulok, mint a kisgyerekek, utána majd megtanulok írni is (talán), ha lesz hozzá kedvem. A számokat már tudom 20-ig. Franciául már tudok gyümölcsöket is, állatokat pedig most tanulok.

 

 

Jelen pillanatban amúgy semmi sem izgat jobban, mint a szalagavató. Vajon sikerül-e odáig leadni kb. 5 kilót? Jól kell kinéznem. Ma csak teát ittam (eddig), mert nincs menza, és boltba pedig nem akarok menni, mert akkor biztos, hogy otthagyok egy ezrest. Remélem, hogy hamar megjön a szobatárs a vizsgáról, mert fél 6-kor akarok enni.

 

 

Tegnap az egyik csoporttársammal mentünk vacsorázni úgy 8 körül. Elvesztette a diákját, és én megtaláltam, ezért eljött hozzám és ugye puszit is adott, ami nekem fura volt - külföldiekkel általában nem szoktam "puszizkodni"... Ezután sem fogok szerintem. Bár ki tudja? Az a lényeg, hogy elkezdtünk beszélgetni, majd ő feldobta a legújabb pletykákat, mert kicsit unatkozott. Szerintem az én szövegem volt unalmas. Lehet, hogy azért, mert nem beszélek helyesen? Ez hülyeség. Nincs sok közös téma, ennyi. Állítólag senkinek sincs negatív véleménye rólam a csoportban. Persze... Inkább nem hiszek ennek a csajnak, mert még koppanni fogok. A kedves padtársam újabban folyamat lehurrog, így ma be sem megyek előadásra. Lusta is vagyok, tanulni is kell, éhes is vagyok, és az előadás 4-7-ig tart, ami nagyon hosszú...

 

Új - és egyben régi - kedvencem a Dragon Ball. Szerencsére Youtube-on fent  van egy csomó rész, sőt, ez késztet arra, hogy japánul tanuljak . Érteni szeretném magyar szinkron és felirat nélkül is, hogy ki mit mond. Son Goku pedig kislánykori kedvencem. Szerintem valami férfiideált láthattam benne, aki elég erős, hogy megvédjen mindenkitől, vagy én nem tudom. Fontos, hogy álmodozzunk. Én nyolcéves koromban Son Goku-t akartam férjnek. xD Gyűjöttem a kártyákat, és reménykedtem, hogy létezik. Tudom, bugyután hangzik, de gyerekként mese az egész világ. Legalábbis én azt hittem, hogy van Mikulás, Jézuska, Nyuszika, Holdtündér, olyan kívánságok, amiket valaki - vagy valami - azonnal teljesít. Álmodozni most is szoktam, csak a lábam a földhöz tapadt, az agyam pedig egy fiktív jövőben jár. Olyan jövőben, ami megvalósítható, ahol hét nyelvet beszélek, tolmácsként dolgozok, és fontos vagyok. Persze előbb kell egy diploma. Vagyis háromról álmodok, de ha azt a sok időt, amit elpocsékolok, arra fordítom, hogy nyelvet tanuljak, akkor simán meg tudok tanulni akár négy új nyelvet is. Hát, nem lesz könnyű, de újabb kihívás. Sok dolgot kihívásként kezelek, ezért van nyelvvizsgám, ezért vagyok külföldön, ezért tanulok. Mintha ez lenne az életem középpontjában. Csak sikerüljön időben leállítanom magamat...

Találd ki, hogy megvágtak-e vagy sem!

Milyen érdekes... Eddig a blogomara 5 ember kattintott rá, mióta megvan. Most pedig 31 érdeklódő két nap alatt! Ez most valami vicc, vagy csak a cím tetszett ennyire mindenkinek vagy esetleg az "ÉÉÉNBLOG" kategória vonzotta a látogatókat. Mindenesetre én örülök annak, hogy néhányan érdekesnek találják. Vagy csak kíváncsiak vagytok, hogy sikerül-e megvalósítanom a terveimet?

 

Tegnap volt az a bizonyos teszt. Vagyis pontosítok... két teszt. Az egyik 50%-os lett. Az oké. A másikról nem éppen dióhéjban:

Állok a terem előtt, és ugye a teszt beugrós volt (aki nem értené: a pasas/csaj kérdez valamit, ha tudod, megcsinálhatod a feladatot 2 óra alatt. ha nem tudod, viszlát. Ha megcsinálod a feladatot, utána jön mégegyszer, kérdez, majd ha nem tudod, akkor viszlát. Ha tudod, irány a teszt. A teszt olyan, hogy időre megy, vagy 10 - vagy kevesebb - perced van arra, hogy megírd. A válaszokat csak sorban lehet megadni, szóval ezt értsd úgy, hogy mindig csak egyetlen kérdést látsz magad előtt. Ha az első feladatra nem tudtad a választ, akkor rá kell kattintani a "tovább" gombra. Később már nem térhetsz vissza az első feladatra, mert a rendszer nem engedi. Sőt, ha rosszul válaszoltál, akkor még le is von valamennyit). Na? Ki szerint könnyű? Mert szerintem így baromi nehéz.

 

Szóval tegnap álltunk a terem előtt páran. Odajön egy ismerős a csoportból. Pont jó, tetszik is, okos is, el is magyarázott pár dolgot, aminek a felét nem értettem, de pár dolognak azért sikerült megragadnia. Ugye ő nagyon értette, miről van szó. Tudni kell, hogy mindig más van az ilyen teszteken, és félni kell, hogy ki lép ki melyik teremből. Hát a miénkből pont a legnagyobb agy lépett ki, aki össze-vissza szivat minden diákot. Már gondolkoztam, hogy le kellene lépni, elmenni a dokinőhöz, majd bemenni a pótlótesztre, de a srác megakadályozott: "Gyere már, ne félj! Legalább délben már szabad vagy. Add meg magadnak az esélyt!" Nos, bementem. Lelültem, vártam, míg kérdezgeti a többieket. Közben tanultam a definíciókat, de figyeltem is, nehogy valami olyat kérdezzen, amit tökre nem tudok, és megszívjam. Közeledik... Már csak 5-en vannak előttem, a felét már ki is dobta (kb 20-an voltunk bent). Akkor engem miért hagyna bent?

Egy lányt kérdezett ki éppen:

- Biztos Ön ebben a válaszban?

- Igen.

- Jól teszi. Itt a jelszó, írhatja a tesztet.

Utána jött a csoporttársam, aki annyira ért minden ilyen dolgot:

- Biztos Ön ebben a válaszban?

- Igen.

- Rosszul teszi. Viszlát!

Akkor már úgy éreztem, itt a vég, még egy ember, és én következem.

- Jó napot, kollegina!

- Jó napot. - feleltem félve, miközben leesett, hogy nem kéne félnem egy harmincas pasastól, aki valószínűleg még nőt sem látott életében, annyira sokat tanult, majd dolgozott... Utána elmúlt az idegességem. Ő is csak egy hús-vér ember, annyi, hogy magasabb pozícióban áll, mint én. És akkor mi van? A kis szaros  semmirekellő tizenévesek is úgy beszólnak, hogy még magam is megijedek, akkor én mit félek egy olyantól, aki nem bánt és nem is hat a jövőmre? Csak megköszönhetem neki, ha megvág, mert legalább jövőre esélyem lesz az ötösre is, míg most talán csak a kettesre. Mindent fogok érteni, minden világos lesz számomra, nem leszek lemaradva. A pasas elkezdte nézegetni a feladataimat, amiket óra előtt kell megcsinálni, majd ezeket ellenőrzik. Olyan, mint egy óriási házi feladat.

- Hiányzik egy rajza.

- Igen? Miaf... azt gondoltam, hogy az nem tartozik az én feladatomhoz, mert mindenkinek más a feladata.

- 3 perce van, hogy lerajzolja. (Majd kis idő múlva:) Nem erre gondoltam. A másikat.

- Pff... anyád... azt nem vágom... Azt nem tudom.

- Akkor kérem mondja a nevét.

És én szépen magyarosan, jól kihagsúlyozva kiejtettem enyhén szlávos, ám magyarosított nevemet, mire visszakérdezett, hogy nem érti. Megismételtem neki. Aztán kérdezte a keresztnevemet, hátha úgy megtalál a listán. Mondom neki, hogy micsoda, A-val, nehogy megtalálja. Ugye A-val kezdődik a nevem, és ők azt á-nak ejtenék, de amikor nem leírva látják, hanem hallják, akkor mindig o-nak hiszik, mert szerintük ahhoz jobban hasonlít. Azt mondja, ő ilyen nevet nem lát. Hát, bocs... Megmutattam neki, hogy hol vagyok a listán, teljesen meg volt lepődve, hogy "úristen, micsoda név", biztos földönkívüli vagyok, vagy  én nemtom... Utána kérdeztem, hogy van-e lehetőség ismétlésre. Azt mondta, hogy sajnálja, nem, és hogy majd jövőre leteszem a tárgyat. Kösz, te szemét... Eddig mindig volt, most eltünteted! (ő felel az ilyen dolgokért, hogy ki írhat újra vizsgát, tesztet, persze másokkal is meg kell vitatnia, de neki van a legnagyobb szava, szóval ha valamit akar, akkor legtöbbször meg is szavazzák neki). Kicsit idegesítő, hogy nem tudok semmit sem tenni, de hát most ez van. Megvágott. Ennyivel sikerült neki.

 

Ezután elmentünk pizzázni a szobatárssal, majd vettünk sört, amit este megittunk. Nekem gyorsan lement, kicsit meg is ütött itt a szaunaszerű szobában. A radiátort nem lehet lecsavarni, mert nincs rajta foggantyú, szóval annyi fok van, amennyit a radiátor akar. Ha az ablakot kinyítjuk, akkor csak úgy dől be a hideg levegő, amit a szobatárs nem preferál, így marad a benti nyári hangulat és a kinti, nem túl hideg téli idő. Közben elkezdtük nézni a Dragon Ball-t, és Son Goku pont halott volt és elért Kai mesterhez, aki csak úgy volt hajlandó edzeni őt, ha megnevetteti. Kai mester elég szar béna humorista, ezért elég volt ellőni egy halálian komoly "a dinoszaurusz délben delel"-t, egy "füsti fecske ficsereg"-et, valamint egy "Pisti, iszol-e mustot?"-ot, és dőlt a csápos a röhögéstől. Mondjuk már annyira fájt a hülyeség, hogy majdnem bepisiltem a röhögéstől a füsti fecske miatt. Lippai László baromi jó. Annyira jó az a hang, hogy élvezet hallgatni. Szóval Vegita majdnem meghalt, de mégse, mert Son Goku még akar vele harcolni egyszer az életben. Már nem emlékszem a sztorira annyira, szóval élvezet volt újra megnézni úgy, hogy nem emlékszem, mi történt. Akkoriban még 10 éves sem voltam, amikor utoljára néztem ezt a mesét. Utána betiltották. Az esténk egyébként úgy folytatódott, hogy elmentünk vásárolni a városba. Félreértés ne essék, én nem vagyok az a tipikus vásárolgatós típus, én csak a kísérő szerepét töltöm be általában. Ami még szerencsére 3 óra múlva már itt voltunk fent a koliban (fél 9-kor), és kis idő múlva már nézhettem tovább a Dragon Ballt  (10-kor). Fél 2-ig néztük, akkor ment el Vegita az űrkapszulájával. Már csak a csata végkimenetele miatt maradtunk ébren olyan sokáig, de annyira húzzák azt a mesét, hogy ez 1,5 hónap anyaga volt, amit mi - vagyis legtöbbször csak én- két nap alatt megnéztünk. Ennyit a DB-ról, király mese, így most elkezdtem rendesen japán szavakat tanulni, és találtam egy japán blogot is. :) Jupi!

 

Ma 11-ig aludtam. Holnap irány MO!

Én félelmetes? O_o

Furcsa, hogy mik vannak. Apám szerint a CSK1 rettegve várta a hazajövetelemet. Állítólag már csak a gondolattól is tart, hogy veszekedés lesz. Sajnálom, aki engem bánt, az visszakapja... Persze hogy ilyen szinten visszavágjak, ahhoz kell egy bizonyos fokú fájdalom. Elég borzalmas nyaram volt a CSK1 miatt. Hazaköltözése egyenlő volt a pokollal. Hogyan lehet valaki ennyire lusta? Hogyan képes valaki elhanyagolni a saját vérét, és hagyni, hogy a többi családtag viselje gondját?! Hát ennyit a CSK1 gyerekneveléséről. Még szerencse, hogy az én szüleim  normálisak. Kicsit átformáltak a volt osztálytársak, a kegyetlenségük, így sikerült erősebbé válnom. A lényeg: eddig a CSK1 kapta a legnagyobb csapásokat tőlem. Másnak nem is szánok ekkorát. Vicces volt, amikor nyáron annyira eldurvult a veszekedésünk, hogy egy helyben toporgott, üvöltözött, majd megpróbált megütni. Azt hitte, hogy erős. Rosszul hitte. Elkaptam a karjait. Ő csak hörgött, visított, zöld szemei csak úgy világítottak, vörös haja, mint a tűz. Oké, oké... Abbahagytam. Röviden: ő nem tudott megütni, és amikor látta, hogy én erősebb vagyok (akkor szép nyolcvankilós "kishölgy" voltam ^^ ez sokkal több volt az ő 46-48 kilójánál). Nem azért volt gyengébb, mert vékony (ugyanis fizikai munkát végez évek óta, hájam is volt elég, de azért izom is akadt rajtam, nem is kevés. Én csak nevettem és nevettem, ettől általában mindenki feldühödik. A CSK1 is így tett. Szerencsére jöttek a többiek - szintén röhögve -, majd ők is próbálták lecsendesíteni. Persze ahhoz túl nyámnyila, hogy közelről mondja a szemembe a sérelmeit, mindig csak apám háta mögül pattog, amikor ő tartja a szentbeszédet. Nos, a 14 év korkülönbség nem jelent semmit innentől kezdve. Én ugyanis nem félek hazajönni, ő meg retteg a puszta jelenlétemtől. Vajon ennyire kegyetlen lennék? Érdekes, a szobatárs kedvesnek talál. Vagy lehet, hogy ő is fél tőlem? ^^ :P xD Nos, én nem eszek meg senkit. Csak ne tapossanak belém, mert azt nem tűröm. Jelentkezzen az, aki tűrné a sértegetéseket...

 

Az utazásról...

 

Felszálltam a vonatra, amelyik elvisz MO határáig, majd ott átszállhattam volna a nameki vonatra. Kegyetlen hideg volt a kabinban. Jött egy kalauz, majd vigyorogva felajánlott egy másik -melegebb - kabint. Még a táskámat is hozta, majd beszélgetett velem. Nem volt helyes, sőt, csúnya, puffancs és nem éppen nekemvaló. Lekéstem egy vonatot, mert valami hiba volt a miénkkel, így déltől egészen fél 4-ig vártam egy kocsmában a csatlakozásra. MÁV rulz!!! Azt hittem, hogy rossz vonatra szálltam fel, mert teljesen ismeretlen volt a táj. Utána egy kalauz (nő) felvilágosított róla, hogy a helyes irányba megyünk. A vonatllekésés miatt nem 4kor értem Namekra, hanem este 6-kor. Elmentem WC-re a plázában, majd siettem vissza a buszmegállóba. Persze most rohadtul fáj a karom, mert az utazótáskám pántja leszakadt, és így elég komplikált a cipelés. Persze így legalább erősödök. Gyúrásnak nem rossz. :) Bár nem akarok lánylétemre izomagy lenni. ^^ Felszálltam a buszra, majd folytattam utamat hazafelé. A buszon két srác volt, akikkel beszélgettem. Érdekes témák voltak (DB Z, amitől teljesen meg voltak lepve... nem lányos mese, az tény :P), az egyik a telefonszámomat kéregette, vagy az e-mailcímemet. Hát, nem kapta meg. :) Utána elmentünk a szüleimmel pizzázni. Egész jól vagyok most így, mert addig két virslit, egy joghurtot és két naracsot ettem egész nap. Mikor kihozták a pizzát, meglepődtünk, milyen nagy. Nem hittem, hogy ilyen nagy és ilyen finom pizzát eszek majd. Megérdemeltem ilyen hosszú nap után. :) Ezzel azért nem adtam fel a fogyókúrát. Továbbra is hanyagolom a kenyeret.

 

Ez a DB Z teljesen ideláncol. Tegnap 04:08-ig néztem, valahogy este 8-tól(vagy 9-től, már nem tudom pontosan). Durva, nem hittem volna, hogy függő leszek. :S

CSK1 VS Podagré. Vajon ki nyerte a mai csatát?

A mai napom úgy indult, hogy fél 11-kor berontott a szobámba a vakarcs, mert elfelejtettük bezárni az ajtót. Hát igen, egy kétéves gyerek sok bonyodalmat okoz, mert miután kikászálódtam az ágyból, enni kezdtem egy narancsot, amit Verginában vettem még aznap reggel, mikor utaztam. Apámat kérdeztem, hogy kér-e, mire a vakarcs is akart enni. Odarohant hozzám, mire a CSK1 üvöltözni kezdett vele, hogy ne jöjjön közelebb, mert meg fogom verni. Ha valaki hülye, az hülye. Rá kell hagyni. Meg is tettem. Jó ötlet volt. Tudniillik, mindenki ismeri már azt a lényt, ami itt él a házunkban. Kiismertem már az elején. A többiek engem hibáztattak, hogy gyerekes vagyok és szemét, gonosz, kegyetlen. Az utolsó két szóval egyetértek valamilyen szinten - mert ha engem bántanak, akkor én is bántok -, de gyerekesnek nem mondanám magamat. Jó, oké, Dragon Ball-t nézek, elismerem. Egyedül megyek mindenhova, egyedül intézek el mindent, banki ügyeket, engedélyeket intézek, és nem szorulok a szüleim anyagi támogatására. Ez a CSK1-et idegesíti, ezért a puszta jelenlétem is zavarja. Mondjuk engem nem nagyon izgat, hogy ott van a környéken. Ma azzal szórakoztam,, hogy egy-két mosollyal simán felpörgettem, mutatva, hogy teszek rá nagy ívben, jobb vagyok, okosabb, fiatalabb, életrevalóbb, és az önbizalmam is a helyén van már, amint láthatjátok. Tudom, hogy nem kis dologba vágtam bele - tanulás szempontjából - és idegen országban kicsit nehezebb élni, mint a jó öreg Magyarországon.

 

Kanyarodjunk vissza a mai show-hoz.

 

A CSK1 rengetegszer beszólt. Telefonálok, erre megemlítettem a DB-t, mire CSK1 elkezdett pattogni, hogy nálam van egy CD-je. Mindezt úgy, hogy a vonal másik végén hallották. Utána volt egy ilyen húzása, hogy odajött hozzám a vakarcs, mire elkezdett üvöltözni, hogy "Mit mondtam? Mit mondtam? Neked ő senkid! Érted?! Senkid!", de ezt is úgy, hogy itt volt a nagynéném, aki közismert pletykafészek. Múltkor is beégette magát előtte, gondolom már mindenki tudja, mekkora egy gyík. Ezért nem is áll szóba vele senki. Este hajmosás után hajszárítás közben pedig odajött a vakarcs, és rángatni kezdte a zsinórt. A CSK1 akkor szólt csak rá, amikor az már jól megrántotta. Majd mégegyszer. Mindig akkor, amikor fésűt fogtam, és nem figyeltem rá. Aztán elrohantam valamiért, mert láttam, hogy a vakarcs nincs a közelben, és letettem a hajszárítót egy pár pillanatra. A kölyök pedig bekapcsolta és nem tudtam kikapcsolni valami miatt. Beidegesedtem, és megmondtam, hogy nem akkor kell szólni, amikor már megrántotta a drótot. "Te kussoljá! Te kussoljá!" - ordítozta a CSK1. Hülye paraszt. Azt hiszi, hogy ez engem zavar? Mondtam pár szót, mire apám mellémállt, mert a bestia elkezdett hazudozni, hogy én egész nap őt kóstolgatom. Ismétlem még egyszer, én csak a "ne menj oda hozzá, mert megver"-re reagáltam egy-egy mosollyal. Az nem kóstolgatás, csak a "buta majmokhoz felesleges bármit is szólni, úgysem értik meg" rövidített változata. Ő kezdte, én pedig szó nélkül tűrtem a hülyeségeit. Apám tudta, hogy folyamatosan hazudik, a nővérem is mellettem állt, ő is mondta, hogy semmi rosszat nem mondtam, és nem is tettem ellene. A reakció: "Uszítod ellenem a családtagokat!" - jelen esetben a nővéremről volt szó, aki ugyanúgy kiismerte, mint én. Ő volt az egyetlen, aki nyáron is látta, mekkora kamugép lakik velünk egy fedél alatt. A szülők végig engem könyveltek el a szemétnek, aki el akarja zavarni a szeretett CSK1-et a házból, mert féltékeny a vakarcsra. Igen, eleinte baromira utáltam, hogy megszületett. Ám most vettem neki édességet - nem egyszer -, és egészen a szívemhez nőtt. Azért hívom vakarcsnak, mert kicsi, és tetszik a szó. Semmi gonoszság nincs mögötte, csak még vakarcs. Majd ha nagyobb lesz, kap másik titkos becenevet. :) A vakarcs szeret engem. Játszottam vele pár percig, amíg az anyja boltban volt narancsért, mert ugye tőlem nem szabad kapnia, nehogy véletlenül kinyírjam, vagy ilyesmi. A karácsonyi ajándékot is visszadobta. Paraszt. Még azt sem tudja, hogy ilyet nem illik. Még akkor sem, ha éppen nincs jóban valakivel. Amikor azt az ajándékot adtam, akkor kedves akartam lenni. Szeretetből kapták. Mindegy, nem halok bele. A nővérem kapott még egy zoknit, meg mobiltartót, stb. 4 hónapnak kellett eltelnie, hogy a szüleim is rájöjjenek, hogy nem miattam vannak a harcok otthon. Nélkülem is megdöglött a számítógép, nélkülem is volt veszekedés, csak annyi különbséggel, hogy én legalább helyreraktam. A nyáron meg akart verni, ahogy már említettem. Barbár nőszemély. Utána következő nap kiröhögtem, mert azt merte mondani, hogy örülhetek, hogy nem tépett meg. :) Jajj, ha legalább hozzám tudott volna érni! ^^ Meg amit mondott... Hogy követel tőlem havi nyolcezret, mert neki az jár, és tejelni fogok neki, mert ha nem, akkor bajok lesznek. "Gyere utánam. Ja, bocs. Nem tudsz. Béna vagy és úgysem kapnál semmit." Mindegy, annyi tuti, hogy míg itthon vagyok, nem mosogatok. Azt meghagyom neki. Úgysem tud rendesen, hát gyakorolja! A legújabb ötlete, hogy elmegy az új netes pasijához, akivel mindig este 10-kor találkozik... (msn-en). Szerintem ez gáz. Nem is ismeri. Na, jó, ez már nem az én dolgom, minél előbb megy el innen, annál jobb. A lényeg, hogy a faterom kivédett, végre először. Így a nyerteeeees: PODAGRÉ. Ezt a csatát megnyertem. :D

 

Ma edzettem egy csomót. Annyira jó ezt a szót használni. :) Nagyon jó érzés, hogy végre nem azért fáj a vállam, mert elfeküdtem. Nem vagyok mazochista, de inkább az edzéstől fájjon, mint egy szimpla alvástól. :)

"Mozdulj, mihaszna! Nem vagy jó semmire!"

Eldöntöttem, hogy formába hozom magam arra a bizonyos szalagavatóra, amíg otthon vagyok. Ugrálókötelezés, felülés, fekvőtámasz, stb. volt a terv, hogy izmosodjak. Egy idő után éreztem, hogy fáj a jobb térdem. Nem nagyon foglalkoztam vele. Úgy voltam, hogy úgyis azért van, mert nem szoktam meg az edzést, így folytattam a tornát. Egyik este a CSK1 meg akart verni. Olyan puhány, olyan gyenge az agya, hogy nem képes szavakkal harcolni. Pedig nem mondtam semmi durvát. Csak az igazat. Először sikerült lefognom. Utána észrevettem, hogy a lábát a hasamig emelte, és meg akart rúgni, de reflexből azonnal eldőltem, az pedig elkapta a hajam, és kitépett pár szálat. Az egészből annyira emlékszem, hogy fekszem a nővérem ágyán, anyám bal, apám jobb oldalon állnak, a CSK1 középen van, kiabálnak, hogy engedjem el a haját (vele ellentétben én nem csavargattam, húzgáltam a haját, szimplán csak belemarkoltam a zsíros sövénybe, és erősen tartottam... ő volt az, aki rángatta a fejét). Én rendes küzdelemre számítottam, rendes verekedésre, de sajnos túl nőies küzdelem volt. A megfelelő szó erre inkább a kurvás. Azok tépik egymást, amit én egyáltalán nem reméltem. Bevallom, rendkívül szánalmasnak érzem magam, mivel még nyomot is hagyott rajtam. Csak később vettem észre, hogy meg is kapart a szemöldököm alatt, végig a halántékomig. Nem tudom, mikor tette, de csak egy-két órával később éreztem meg, hogy valami nincs rendben az arcomon. Utána ilyet is mondott, hogy majd "kicakkozza" a képemet a fellépésemre. Anyám persze meg se hallotta. A nővérem szólt rá, hogy állítsa már le magát. Ez az egész az én hibám volt. Túlságosan ideges lettem, a harag vezérelt, ami nem nyerő ilyenkor. Nem akartam bántani (pedig végig voltak kihasználható pillanatok), ezért én csak védekeztem. Megüthettem volna, monoklit is kaphatott volna, de ezzel érzem, hogy egy lépcsővel feljebb kerültem. Így hangsúlyozom ki a felsőbbrendűségemet. Levezetésképpen úgy ugráltam a kötéllel, mintha az életem múlna rajta. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy mennyire fáj a térdem, csak az düh vezérelt. Rengeteg időt eltöltöttem folyamatosan ugrálva. Utána elmentem egyet sétálni, majd visszatérve kipróbáltam, mire jó a hallgatózás. Hát, semmire. Nem is teszem többet otthon, mert nem érdemes. Az egész kémkedésem 5 percig sem tartott. Annyi volt az egész, hogy mentegette magát hazugságokkal az a vipera. Mondd csak bogaram! Mondd! Kíváncsi vagyok, milyen élénk a fantáziád! Majd a kellő alkalmakkor visszakapod! A nyolc általánosoddal nem rémítesz meg! Majd meglátod, eljön az idő, amikor te éhezel, én meg alig tudom elkölteni a pénzemet. Akkor majd jöhetsz könyörögni, hogy kikötik a villanyt, nincs fűtés, nincs kaja, teszek majd rád nagy ívben! Gondolkoztál volna akkor, amikor 2009-től kezdve minden egyes nap kizabáltad a hűtőt! Mihaszna! Semmirekellő! Nem volt értelme közbeszólni. Minek tettem volna... Arra sem érdemes, hogy ránézzek. Akik mellette álltak hosszú hónapokon keresztül, azokat rúgja oldalba, de aki ellene van, azt nem képes elintézni. Gyáva kukac. Feltételezem, hogy olvasta a blogomat. Ha ez így van, akkor annyit mondok, hogy bármikor alá tudok pörkölni egy-két szóval. Mindig lesz ötletem, tudni fogom, mit mondjak. A legnagyobb kín a számára, hogy nincs szükségem támogatásra. Nincs szükségem arra, hogy valaki megvédjen. Ezt a CSK1-nek köszönhetem. Kiölt belőlem minden olyan érzést, ami arra késztetne, hogy bármikor megsajnáljam, megedzett a nyári műsoraival, és egyre kevésbé érzem, hogy idegesítene. Jó, ha vannak körülöttem olyanok, akikkel közös az ellenség. Mindig van téma, közös cél, stb. Ezért jó, hogy már apám is és a nővérem is mellettem állnak. Ki tudja, mikor lesz rájuk szükség. Lehet, hogy most nem látom, de jól jöhetnek egyszer. Például a nővéremmel idegen nyelveken szoktuk megbeszélni, mi történt otthon, amíg nem voltam jelen. Azért megyek haza februárban is, hogy tudjak edzeni. Nem testet... Akkor leszek elégedett, amikor már tudom, hogy egy kicsit sem zavar a jelenléte, és mindenki rájön, mekkora egy kígyó az a nő. Aki támogatta, az most szinte mind ellene van. Anyám az egyetlen, aki hatni tudna rá, de sajnos anyámnak elég egy rövidke mondat, hogy csendben maradjon. Mondjuk egyszer már megpróbálta helyrerakni, csak az a baj, hogy túl gyenge. Nem azt mondom, hogy üvöltse le a zsíros sörényét, de egy-két megjegyzés nem hatásos. Elmegy a füle mellett, meg se hallja.
 
Ennyit erről... Így történt, hogy napokkal később úgy ébredtem, hogy nehéz a járás. Múlt szombaton pedig már meg sem tudtam emelni a lábamat. Érdekes volt visszajönni ide. A vonatra kész kín volt felszállni. Mintha két ember lógott volna a lábaimon. Nagyon fájt, amikor mozogtam. 9-re értem a szállásra, pedig általában 8 után be kellene érni. Az 5-perces távot közel négyszer annyi idő alatt tettem meg. Egy csavargó is követett, arra túrta a kukákat, amerre mentem, lesett, figyelt. Menni nehezen tudtam, futni egyáltalán nem tudtam még tegnap sem (szerda óta folyamatosan próbálkozom, remélem, ma már megy). Féltem, hogy megüt, a lábam pedig erős, szúró fájdalommal reagál mindenféle mozdulatra. A térdeim nehezen hajlottak. Féltem, hogy késsel fog megtámadni, és még el sem tudok futni. Felhívtam hát anyámat, hogy nyugtasson meg. Persze halkan beszéltem, amúgyis elég messze volt akkor a pasas. "Anya! Követ valami csavargó! Mit csináljak?" Válasz: "Rázd le." Ez aztán az igazi anyai jótanács. Köszi, anyu, most megnyugtattál. Mindegy, egy idő után lekopott a pasas, szóval lehet, hogy nem mert megtámadni. Pedig azon a napon könnyű lett volna padlóra küldeni. Majdnem sírtam a fájdalomtól. A bunkó határőr is leordított a vonaton, hogy üljek le. Basszus... Nem segített feltenni a vonatra a csomagomat, nem tudok lépcsőzni sem, és még ordít is velem a barom magyar. A külföldiek általában mosolyognak, ezek meg csak pofákat vágnak. Mikor visszaértem Verginába, rohadt nehéz volt feljönni a negyedikre. Már jobban vagyok. Hidegre reagál furcsán a térdem. Egyesek szerint reuma. Szerintem túl sok volt neki az ugrálókötél.
 
Szerdán elmentem egyet vizsgázni. Az orrom előtt húzott el a villamos, ami jó lett volna. Mindez azért, mert azt hittem, tudok már valamennyire futni. Az út közepén kiderült, hogy nem. Tehát a fél távot gyalog tettem meg. A vizsgafelügyelő rendes volt, két tesztet is adott, nem értette, mi a probléma. Hihetetlenül imádok tesztet írni, nincs véletlenül még egy?! 
 
 
Ami furcsa, hogy eddig nagyon benne akartam lenni a bandában. A padtárs nem írt fel engem a listára, amikor katalógus volt. Kösz... Persze amikor más hiányzott, én írtam alá, mert ő rondán, de felismerhetően ír. Kár, hogy nem érdekel senkit az aláírás milyensége. A lényeg, hogy ott legyen az a nyamvadt firkantás. Tegnap kaptam egy üzenetet a padtárstól: "Hé, élsz még? Két hete nem láttalak. Mi újság veled?" blabla. Erre az én válaszom teljesen hideg volt. Mondtam, hogy amikor én online-ná teszem magam, ő szinte azonnal eltűnik. Erre nem mondott semmit, csak megkérdezte, hogy megyek-e a csapattal bulizni ma. "Nem, kösz." Remélem, ennyiből vette a lapot. Nincs kedvem vele szórakozni, elviselni a hülyeségeit. A múltkor egy órán keresztül oltogatott, hogy 80 ember előtt kellett felolvasnia egy szöveget. Ha-ha... Ő az anyanyelvén olvasta, és nem 300+ ember előtt.
 
Mára ennyi...

Hűha... Nyáron lehet, hogy osztálytalálkozó lesz?! O_o

 Valami ilyesmit tervezek felkelés után :)

 

Bizony, bizony... Az is lesz. Persze csak akkor, ha meghívnak. Elvileg én is ott tanultam két évig. Más kérdés, hogy elmentem egy jobb helyre, és nem ballagtam velük. Na, majd megkérdezem a többieket, hogy mi lesz, és akkor elmegyek dicsekedni. Meg persze megnézni egy-két régi osztálytársamat. Néhány srác elég szépen kifejlődött, szóval érdemes nekem is rendbetenni magamat. Meg persze elő kell rukkolni a tökéletes japán nyelvtudásommal, az elektrotechnikai dolgokkal, stb. Nem szabad beégni, mert az nagyon kellemetlen tud lenni. Ugyanakkor remélem, hogy pozitív véleménnyel lesznek rólam. Senkit sem láttam legalább öt éve. Nem vagyok már az a kövér kislány, aki akkoriban voltam (becenevet is kaptam egy ismeretlen bunkótól: "húspogácsa"), és tudom, jó úton haladok a siker felé.


A mai napom nem volt valami jó... Minden a kib...ott netkábel miatt van. Az én kábelem úgy működik (igen, egy kábelhez külön kell érteni), hogy folyamat kicsúszik a helyéről, mert letört az a része, ami ezt megakadályozná. Szóval az egész be van szorítva a fal és a gép közé néhány CD segítségével. DE! Neteztni csak akkor lehet, ha a kábel egy bizonyos pozícióban áll. (Kitalálhatjátok, hogy mennyiszer tekerte össze az előző tulajdonos...). Ezért jó, hogy van az epillátorom, amit ráteszek a CD-k tetejére úgy, hogy a kábelt kissé eltolja jobbra, így ezzel elérem, hogy a kábel 75 fokos szöget zárjon be az asztallal. Nos, én ezzel szórakoztam néhány órán keresztül. Mennyi problémát okoz, ha nincs net. Nem tudtam mangákat keresgélni ( mert rajzolgatok, majd feltöltök pár képet, ha lesz rá igény ), zenét hallgatni, kémiát és tudomyányos cikkeket olvasgatni (igen, ilyet is csinálok újabban), japánt tanulni (aztán kiválogattam pár e-book-ot egy ismerős CD-jéről), angolozni, stb (azért nem mondtam, hogy japánozni, mert az baromira hülyén hangzik ) Délig szórakoztam a kábellel, majd kajáltam, utána megint a nettel szenvedtem. Aztán hoppá! Háromkor végre lett net valami csoda folytán, be is kapcsoltam a zenét, de hiába, öt perccel később - én barom - megmozdítottam az asztalt (véletlenül), és megint elment a net. Ez este megint megismétlődött. Képzelhetitek, hogy örültem. Végre néhány hét szünet van, és én szívesen ****nám a rezet, de az ilyen hülyeségek nem engedik. (Hányszor írtam le a "net" szót?)


A volt padtársam rámírt facebook-on (nem szeretem, de valamiért mégis regisztráltam) , hogy ne "féjszeljek", hanem tanuljak. Pár napja említettem neki, hogy japánt tanulok, erre azt mondta, hogy tanulnék inkább valami értelmeset, nem japánt. Anyád! Nem mindegy neked, hogy mit tanulok?! Mi közöd hozzá? Idegesítenek az olyan emberek, akik megmondják, hogy mit kellene csinálnom...

 

Drága édesanyám mindig mondja: "Én a helyedben..." Az én válaszom az ilyen kezdetű mondatokra: "Nem vagy a helyemben." (Ha folytatják, akkor a "Nem is leszel a helyemben soha." mondat jön.)


Közben megtudtam, hogy átmentem egy bizonyos tölteléktantárgyból, ami arról szól, hogy milyen módon kellene tanulnunk, kommunikálnunk, viselkednünk, csapatban dolgoznunk, stb. Mindezt úgy, hogy a csapatmunkás részről halvány lila f... gőzöm nem volt. Hát, mit lehet tenni, zseni vagyok. Még akkor is, ha nem is tudok helyesen írni, és megbuktam 4 tárgyból. Nem mehet szinte minden elsőre, mint eddig. Az túl könnyű lenne, és nem lenne érdekes az élet. Eddig tökéletesen jók voltak a jegyeim. Persze MO-n. Az meg nem minősítendő. Nem az országot hibáztatom jelenleg, hanem a gimit, ami egy nagy kalap medvekaki volt. Bár anélkül nem lehetnék ott, ahol most vagyok. Nem vagyok egyedül, hiszen egy kedves kolléga szintén megbukott néhány tárgyból, bár ő most próbálkozik a javítással. Nem tudom, mennyire fog neki menni, mindenesetre én holnap gőzerővel matekozok, hogy belejöjjek valamennyire. :) Meg persze keresek majd feladatokat, amik segíthetnek. Ugyanígy digitből, progból, elektroból. Kitalálhattátok, hogy villamosmérnök leszek ( ha eddig nem említettem volna ). :P


Hülye, hülye, hülye...


Olyat mondtam a szobatársnak, hogy "én sem bíznék meg magamban". Pedig alapból megbízható vagyok, csak egyes emberekkel szemben nem igazán. Például nézzük a kedves volt padtársat, aki nem írt fel a listára, amikor lógtam ( meg lehet kérdezni, hogy miért lógtam... lusta voltam, volt jobb dolgom, az előadás kutyagumit sem ért.... röviden ezért ), na, az ő hülyeségei nem érdekelnek, le is mondom a holnapi találkozót, nincs kedvem az ő hülye szerelmi bánatát hallgatni... Kicsit legyen már erősebb.... Egyébként ez jó, hogy szerelmi bánata van, mert legalább tudom, hogy nem fog kikezdeni velem. Eddig azt hittem, hogy leszbikus, mert teljesen a pasizás ellen volt ( "Nekem nem kell pasi, nem kell, hogy valakinek beszámoljak." stb. ). Úgy tűnik, mégiscsak kell neki. Nekem is kell majd valamikor, de én nem akarok semmi komoly kapcsolatot egyelőre. Csak annyi kell, hogy legyen, aki lefoglalja az unalmas óráimat. A következő félév laza lesz, mert csak öt tárgyam lesz a tesivel együtt ( maximum ).

 

Le kell körözni mindenkit a következő évben, ugyanis ismét előjött a versenyzési vágy, mint régen. Meg hát mégiscsak meg kell mutatni a dékánbácsinak, hogy milyen okos vagyok, és csak nyelvi nehézségeim voltak eddig. :P :) Már alig várom a szeptembert. Háháhá!!! ( ördögi kacaj a képen látható arckifejezéssel )

 

Második félévben figyelem a tárgyakat, hogy tudjak valamit jövőre. Állítólag első félév után minden csak egyre nehezebb lesz. Mondjuk hol nem?!

A szalagavatót kihagyom szerintem. Nincs már kedvem menni. Megismételhetetlen esemény, de nincs annyi pénzem, holnap váltom fel a százasom, és el is fog fogyni két héten belül. Ebben teljesen biztos vagyok. Csak küldenék már azt az ösztöndíjat...

 

Gyenge! Gyenge! Gyenge!

Össze kell szednem magam... Napok óta rossz hangulatom van. Úgy érzem, hogy valami rossz fog történni. Az ösztöndíj még mindig nem érkezett meg, és már láttam kiírást, hogy  aki nem fizeti be a kollégiumot, azt kirakják. Tudom, hogy csak fenyegetnek, és mindig előre szoktam fizetni, de akkor is... Idegesít, hogy nem megyek a szalagavatóra. El tudnám intézni, mert van még annyi, de nézzük, mit mond egy igazi nő... Nincs egy ruhám sem." - jelen esetben ez teljesen igaz. Farmerban nem mehetek, a régi gatyáim vagy túl kicsik, vagy lógnak rajtam. A felsők szintén nem jók... Vagy nyári, vagy kihízott, vagy túl nagy... Semmi sem passzol. A másik meg az, hogy lusta vagyok. Tudom, ez egy soha vissza nem térő alkalom. Valamiért mégis hidegen hagy... Nem érzem fontosnak. Anyám 55. születésnapja is akkor lesz. Nekem innentől nem fontos a szülinap. Nem akarok ünnepelni, ajándékot kapni, de semmi hasonlót sem... Utálom a meglepetést. Mindig rosszul jövök ki belőle. Vigyorogni kell az olyan ajándékért, amire semmi szükségem, és csak porfogónak használható. Pl. gyertya. Oké, ég is, meg szép is, meg bele kell halni, annyira gyönyörű és illatos. Nekem ilyenekre nincs szükségem. Adjanak csokit, az legalább jó helyre megy. Tudom, hogy anyámnak fontos, mert 55, mert ilyenkor már mindegyiknek kell örülni, stb. Folyamat azzal idegel, hogy eleget élt... Meg ilyenek... Mégis kit érdekel, hogy neki elég volt? Ilyeneket senki se mondjon senkinek, bármi történjék is, mert rohadtul elcseszi a másik kedvét.

Utolsó vacsora //

Tegnapelőtt este nagyon nehezen tudtam csak elaludni. Irtó meleg volt, ami miatt két órát forgolódtam. Szünet van még ezen a héten. Sajnálom, hogy vége a "semmittevésnek"  (amit alatt itt nyelvtanulást kell érteni), mert hiányozni fog az aktív, 5-6 órás japántanulás. Mindegy, majd szakítok rá időt. Mindig mondják, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen (Hú, de szép volt ez most! :P).

Elkezdtem fogyókúrázni. Tegnap volt az utolsó vacsorám, ami elég pocsék volt, de elfelejtjük az olajjal telepumpált, sótlan rántott karfiolt, valamint a hozzá tartozó íztelen krumplipürét, továbbá a savanyú lével leöntött (általában rendes, friss, most viszont rossz ízű) káposztasalátát. Kárpótlásképpen elmentem fagyizni (igen, 0 fok közelében is képes vagyok ilyenekre, mert imádom a fagyit :)), volt egy barnás és egy rózsaszín fagyi. Ki volt írva, hogy puncs. Na, akkor a másik biztos mogyoró, csak nem tették ki a táblát. Erre kiderült, hogy mindkettő puncs. Kértem két sztracsatellát. Annak sem volt szokásos íze, valami irtó rossz volt benne. Mintha fagyott tejet ettem volna csokidarabokkal. Közben elgondolkoztam, hogy mi lehet az oka annak, hogy az ugyanolyan - egy helyről származó - fagyik más színűek. Értelmes dolog nem jutott eszembe. Lehet, hogy az etióp kisgyerekeket kellett volna sajnálnom, és örülnöm, hogy megehetem a pocsék fagyit és a pocsék vacsorát? Utána még ettem 3 szelet szalámis kenyeret ilyen fél 10 környékén, majd 11 körül csokibogyót (Marha egészséges, ugye? Dehát ilyen nem lesz három hónapig).

Ma indítottam a négynapos fogyókúrát. A két hétben - amíg nem írtam - főzni tanultam, japánt is tanultam, elkezdtem matekozni (komplex számok ismét, hogy ne legyen nehéz a következő évben), és rájöttem, hogy már csak 3,5 évem van, hogy lediplomázzak, nem pedig 4. Így nem is tűnik olyan soknak. Ha nem lesz alapdiplomám ennyi idő alatt, akkor lemondhatok egy-két kedvezményről. Nem kéne elcseszni.

 

Ami kiakasztott: állok a boltban, és egy nálam 3-4 évvel idősebb srác megszólal: "Elnézést, asszonyom, félremenne egy kicsit?". Na itt egy kicsit kiakadtam, de próbáltam lenyugodni. Értem, hogy nőies az öltözékem, de nem hinném, hogy 20-nál többnek néznék ki. Még hátulról sem!

 

Rájöttem, hogy a robotika érdekel. Valószínűleg ezt is fogom beírni 2,5 év múlva.

 

Elkezdtem művelődni. Könyveket, tanulmányokat olvasgatok, hátha így egy kicsit szélesebb látókörre teszek szert, és mert így nem fognak butának nézni sok esetben. Az utóbbi időben szakbarbárnak érzem magam.

 

Jó, hogy most lesz egy laza évem, így azzal foglalkozhatok, ami érdekel. Ha minden vizsgám sikerült volna, akkor most biztos, hogy nem kezdtem volna el japánt tanulni, mert nem néztem volna Dragon Ball-t, amihez nem volt magyar szinkron (azóta kiderült, hogy youtube-on minden fent van), nem olvashatnék könyveket, nem lehetne jobb az átlagom 2,0-nál, nem tudnék főzni, nem tudnám elkezdeni a 4-napos fogyókúrát, stb. Nem is történhetett volna jobban. :) Örülök, hogy így alakult. Lehet, hogy később még megbánom, de sose baj, ha az ember ösztöndíjból él. :P

 

Észrevettem, hogy az egykori rockerénem ki akar törni. Bezártam egy olyan külsőbe, ami nőies, nem csupa fekete, hanem világosabb, színesebb, csinosabb, és jól éreztem magam, mert végre azért néztek meg, mert jól néztem ki, és nem azért, mert biztos a sátán lánya vagyok. A TESCO-ban a nővérem kifigyelt egy pasit, aki szerinte jól nézett ki. Nekem nem tetszett. A pasas éppen pakolt valami háztartási gépeket, és ahogy elsétáltam előtte, nézett, méregetett. Ez jól esett, mivel akkor pont olyan idő volt, amikor nehezemre esett a járás, és eléggé meg is híztam azokban a hetekben. Amikor először öltöztem fel nőiesen - október közepén -, akkor mentünk egy plázába, ahol volt New Yorker is. Félreértés ne essék, utálok ruhákat vásárolni (meg minden mást, ami nem élelem), csak a srácokat kísértem el. Ők viszont egy órán keresztül nézelődtek. Azt hittem, sosem lesz már vége. Bámultam körbe unalmasan, erre a tekintetem hirtelen összetalálkozott egy pasiéval. Elfordítottam a fejemet, úgy tettem, mintha valami ruhát nézegetnék, de amikor odapillantottam a pasira, az még mindig nézett, és úgy, ahogy férfit én (addig) még nem láttam nézni. Elég rendesen végigmért, majd odament hozzá a barátnője, aki nem volt egy nagy szépség, és semmi nőiesség nem volt benne. A pasi kapcsolt, hogy azért ilyen feltűnően nem kéne, mert a nő észrevette, hogy mit figyel (vagyis inkább kit). Utána még rámvetett néhány olyan pillantást, és kisétáltak a boltból. Egyszer még hátrafordult, és megkeresett a tekintetével. Onnantól kezdve az önbizalmam egyre csak nőtt és nőtt, és óriásit változtam. Valamiféle újjászületésnek érzem. Igen, újjászületés. Tudom, hogy hülyén hangzik, mert szimpla stíluscseréről van szó. Olyan stílust választottam, amit a férfiak 70%-a előnyben részesít. Így történt az is, hogy a buszon hozzá mertem szólni egy sráchoz, hogy üljön le. Elbeszélgettünk, és a végén már a számomat kérte. Siker. De nem kapta meg, mert válogatni kell, és nekem pont nem tetszett. Nem szeretem, ha meg akarják magyarázni, hogy hülye vagyok, és valamit rosszul tudok, amikor teljesen biztos vagyok abban, hogy ő téved. (remélem, értitek azért)

Szeretnék megint gitározni az elektroakkusztikusomon és énekelni, mint nyáron. Persze csak magamnak. :) Nem nagyon bírom az ilyen kritikát. Bár a youtube-on általában dicsérnek, 4,5-öt kaptam eddig, és csak a gitárom márkája volt vicces egy-két embernek. A többség el is kérte az akkordokat, amiket fogok. :) Valaki írta, hogy jobb lenne, ha elpatkolnék, mert utálja a magyarokat (és nem szlovák volt). Kösz. Nem vagyok magyar. Vagyis csak negyed részben, de én nem tartozom sehova. Részemről semmiféle lelki kötődés nincs sem MO-hoz, sem Verginához azon kívül, hogy élek egyikben is, másikban is.

Most el kell intéznem pár dolgot, menni kéne bulizni, talán pasizni is, ha megkapjuk az ösztöndíjat. Aha... tilos az alkohol három hónapig. Oké, nem durva, csak majdnem elfelejtettem. Több ideig is voltam alkohol nélkül, annyira nem hiányzik. Főleg az akkori állapotok miatt. Jujj... Micsoda esték... De az már egy másik sztori. Akit érdekel, írjon, és ha tíz embertől kapok üzenetet, akkor publikálom a részeges sztorikat is. :P

Még valami: ha valaki tud ajánlani valami jó koncertet (pl. külföldi együtesek MO-n, A7X valamelyik szomszédos országban, Kovbojok Pécsett vagy valami ilyesmi), akkor egy PM-et dobhat. Előre is köszönöm. :)

Nahát... Talán vége a kollégista éveimnek?

Nem kapunk ösztöndíjat. Ez így marha jó, mert a koleszban küldözgetik a fenyegetést. Az nem volt baj, amikor a szeptemberit október közepén/végén fizettem be. Most szigorítanak, amikor tényleg nullán állok anyagilag. Menjenek a...

 

Kiderült, hogy elvileg 3 órám lesz hetente, úgyhogy összesen 6 órát kell bent töltenem az egyetemen a következő tanévben. Így tuti megtanulhatok japánul.

 

Tegnap este kimentünk sörözni 11-kor, és közben sétáltunk a folyóparton a szomszéd srácokkal. Én nem söröztem. Legalább sétáltam egyet, majd visszajöttünk és Family Guy-t néztünk. 1 körül elhúztak a saját szobájukba. Szerencsére most könnyen elaludtam. Erre ma reggel jön a takarítónő a papirusszal (már a 2.), hogy kitesznek, ha nem fizetek. Basszus... Miből? Az Ősökhöz fordultam, akármilyen megalázó is. Végülis részben miattuk van ez az egész, mert ha nem hagyok otthon pénzt, akkor be tudom fizetni a kollégiumot. Csak ki gondolta, hogy húzni fogják? A múltkor a bank számlájára írtam a késést, ám most mindenki áll és néz, senki sem tud semmit. Engem eddig nem támogattak az Ősök, max. év elején, amikor kellett 8 000 HUF értékű zseton. Azóta inkább én adtam nekik. Talán ezentúl tennem kéne az ő életükre, és önző módon saját magamra fordítani a pénzt? Igen, mert az én pénzem, nem az otthoniaké. Viszont ha arra gondolok, hogy felneveltek és pénzeltek 18 éven keresztül, akkor mégis úgy fair, hogy én is adok, ha nekik kell. Jujj... Kezdek puhulni. Nagyon gyorsan vissza kell nyernem a régi énemet, mert egyre gyengébb és gyengébb leszek. Ez brutális.

 

A fogyókúráról:

Eddig jól megy. Enyhe éhségérzet szokott lenni kaja előtt, de nem vészes. Kicsit fura, hogy egész nap hagymaszagú a képem (mert más nincs, amiből salátát lehetne csinálni). Kéne vennem valami gyümölcsöt is, mert szombaton gyümölcsnap lesz, pénzem meg nincs. Holnap szénhidrátnap. Szerintem sütök valami kalóriadús finomságot vacsorára. :) :P Ebédre meg majd eszek valami tésztát.

De fura hogy megint fogyózok. Bár be kell vallanom, teljesen máshogy keltem fel, mint tegnap reggel. Jól éreztem magam. Mintha a hasam sem lett volna nagy. Bár a szt. szerint nem vagyok kövér, csak éppen nem az a "hű de vékony". Nos, engem zavar, amit a tükörben látok. Senkinek sem beszéltem a fogyókúráról anyámon kívül. Magamnak akarok bizonyítani. A szt. is csak annyit tud, hogy négynaponta eszek édességet, valamint három hónapig tilos az alkohol. Amikor kérdezte, hogy miért, akkor azt mondtam: kíváncsi vagyok, meddig bírom, milyen erős az akaratom. Szerintem elég erős vagyok. Elkezdeni volt nehéz, mert mindig halasztgattam, ám most végre elkezdtem. Már a 2. napnál tartok, és már "csak" 88 van hátra. Hm... 88... Milyen szép szám.

Blog rövid leírása

Számomra nem létezik lehetetlen. Ha van egy célom, addig dolgozok, míg el nem érem. Hiába nem egyenes a célhoz vezető út, megvalósítom, amit elterveztem. Irány London!

Rólam

Blogroll

  • Nincsenek kedvenc blogok

Archívum